Dackorszak két évesen….”rémes” lenne?!

Minap láttam egy riportot a TV-ben. A dackorszakot próbálták megfejteni, elemezni és kezelési praktikákat adni. Mielőtt belekezdek a véleményem kifejtésébe, szeretném jelezni és hangsúlyozni, hogy ez csak az én véleményem. Mindannyian mások vagyunk, máshogy látjuk a világot és ettől is szép az élet. Nem kell, sőt nem is szeretném, ha mindenki egyetértene ezzel, amit most írok.

Szóval, az első, amin fennakadt a fülem, miközben izgatottan vártam a riportot, hogy a dackorszakát éppen élő gyermeket „rémes kétévesnek” nevezték. Ilyen NINCS! Egy gyermek, akármilyen életkori sajátosságát magával hozó személyiségfejlődési szakaszon is megy át, nem lehet rémes.

Úgy gondolom, hogy ez természetes folyamat, és nekünk felnőtteknek kell mindig okosan cselekednünk és megfelelő mintát mutatnunk a gyermek felé. Nézzünk mélyen magunkba…A kétéves korunkra valószínű nem emlékszünk. De a már élő emlékképeink között kutatva, vegyük észre, hogy a mai napig állandó személyiségfejlődésen megyünk át. Annyi inger ér minket nap, mint nap. A mostani világban nem is tudnánk úgy élni igazán stabilan, ha nem alkalmazkodnánk folyamatosan új és új helyzetekhez. Ehhez pedig sokszor kell, hogy személyiségünk is formálódjon, alakuljon. Gondoljunk csak egy új munkahelyre, vagy új barátokra magunk körül. Szerintem elég is ennyi példa, hogy mindenkinek leessen a tantusz. Mi emberek folyton változunk. A gyerek is ilyen. Csak Ő még többször keresi ezt a megfelelő utat, hisz neki még minden új. Ő még nem tudja, hogy kell barátokat könnyen szerezni, hogy kell például egy boltban helyesen viselkedni, hogy kell szépen kérni, hogy kell ölelni, hogy kell őszintén sírni, hogy kell a saját korosztálya felé fordulva megfelelően játszani, hogy kell szeretni…..TANÍTSD MEG NEKI! Ezért is vállalunk gyermeket. Ezen a szón óriási hangsúly van. VÁLLALNI. Nem véletlenül hívják így, gyermekvállalás. Hatalmas felelősség. Mint minden egyes dolog az életben, amelyben benne van ez a szó. Vállalkozóként, ezt már tudom 😊 És most jön az, hogy Anyaként még nem. Lehet most mondani, hogy könnyen beszélek, nincs még gyermekem. Tudom. És azt is tudom, hogy nem minden úgy lesz, ahogy most jelenleg látom (hisz változik még a személyiségem). Lesznek könnyebb és nehezebb napjaim. De azt végképp nagyon jól tudom, hogy miért nem vállaltam eddig. Én őszinte leszek, kivártam, hogy jöjjön az az érzés…, hogy megtaláljam azt, akivel ezt a fontos szakaszt megélném…, hogy készen álljak rá belül is, és készen álljon rá az engem körülvevő külső környezet. Mert ezt vállalni szeretném. „Jaj Zsuzska, már minden volt osztálytársad két gyereket nevel.” „Jaj Zsuzska elmúltál 31 éves.” „Jaj Zsuzska, hány éves leszel, mire Ő 18 lesz?” Hetente jönnek ezek a klassz megjegyzések, kérdések. Őszintén? Nem érdekel 😊 A jó isten kezembe adott egy olyan életformát, ahol nap, mint nap találkozhatok 0-12 éves korú gyermekekkel. Gyűjtöm és falom a tapasztalatokat, élvezem, hogy szerethetem Őket. Élvezem, hogy minden nap tanulhatok Tőlük valami újat. De sajátom majd akkor lesz, ha megértem rá mindenféle tekintetben és ha fel tudom VÁLLALNI a vele járó óriási felelősséget.

És most, hogy talán már érted, hogy mi zajlódik le bennem, hogy bár tanultam, de még nem vagyok Anya, visszakanyarodnék a riportra. Rengeteg dackorszakát élő gyermekkel volt már dolgom az elmúlt 10 évben, mióta a „pályán” vagyok. Számolni nem tudnám, és mégis minden egyes gyermek más és más volt. Ezt jegyezd meg, nincs két egyforma gyermek!! Kérhetsz tanácsot a barátnődtől, a szomszédtól, a Kis Pistától és a Mari nénitől, pedagógustól, Anyukádtól, de megoldást nem. Több dolgot ki kell ebben a helyzetben próbálni, mert annyira más egyéniségekkel van dolgunk, hogy nem ugyanaz a „praktika” járja. A riportban a celebeken kívül, hál isten megszólalt kedvenc babapszichológusom is, Vida Ágnes. Az Ő szavai voltak azok, amelyekkel én azonosulni tudtam. Ha sokan tudnák, hogy egy kétéves gyermek már mennyire okos. Annyi mindent megért és érzékel. Igen, ahogy Ági mondta, öleld meg, érezze, hogy ott vagy, akármekkora dühkitörése van. Vegye át a Te nyugodt rezgésedet. Kérdezd meg Tőle, hogy mi a baj. Nyilván csendesen halkan. Ha Ő tovább sír, akkor is maradj higgadt és halk. Ez nagyon fontos. Akik hozzám járnak Anyukák, már lehet megfigyelték, hogyha sokan vagyunk órán és esetleg „elszabadulnak az ingerek”, akkor halkítok. Túl sokan csacsognak egyszerre, ettől a gyerekek is hangosak lesznek, sikítanak, sírnak, ilyenkor én halkan szólok és az automatikus ösztön az, hogy Ők is lehalkulnak, hisz másképp nem hallják, hogy mit mondok. Ez sok esetben beválhat egy éppen hisztiző gyermeknél is. Újra jelezném, hogy nem mindegyik gyermekre igaz ez.

Ami biztosan nem segít, ha utánzod, vagy épp kiabálsz. Ezzel sajnos azt a mintát adod, hogy ha feszült valaki, te legyél még feszültebb. Kontrázz rá, aztán a gyerek visszakontráz és jön az ördögi kör, hisz Ők még sok mindent megszokásból és utánzásból tesznek. Gondolja, ha múltkor így volt, most is így kell. 😊 Na ez az, aminek semmi, de semmi értelme. Saját magad napjait nehezíted meg.

Tereld el a figyelmét, énekelj, kezdj el olvasni egy mesét, vagy csak várd meg, míg kiadja magából.

Neked is vannak nehéz napjaid nem? Téged is ér olyan, hogy hisztiznél egy igazán jót. Tedd meg, add ki magadból a feszültéget. Nekem sokszor mondja a férjem (persze viccesen), hogy „Menj vissza a Pöttybe, és gyere újra haza” 😊 Hozom magammal a napi ingert és mókás módon, még van, hogy toppogatok is, mint egy gyermek 😊 Ilyen a világ. Ragasztjuk egymásra nap, mint nap a különböző hangulatokat, ingereket, mellette még millió egy dolgot megélünk egyedül is, és elfelejtjük észrevenni, hogy mi is elfáradunk ebben és kiadjuk valamilyen formában. Akkor mit szóljon egy kétéves? Nyilván kiadja. Akkor tart ott a személyiségfejlődése, hogy egyre több inger befogadására képes a világból. Neki is szelektálni kell és üríteni a buksit, hogy ne fáradjon el benne túlságosan.

Szóval Anyukák, minden tiszteletem a Tiétek. Nem egyszerű időszak. Nem könnyű következetesnek és higgadtnak maradni, de ha azt szeretnéd, hogy ez az időszak rövid legyen, akkor megéri a fáradtságot. Mikor leraktad aludni, akkor pedig Te is add ki ezt a plusz elfojtott feszültséget. Fuss egyet, sétálj, ha van rá mód. Sikíts ha kell, de előtte menj ki a házból, mert felkelted a lurkót 😊

És még valami, ami véleményem szerint fontos. Vond be az Apát is. Ha kell napközben hívd fel, és hallja a gyerek az Ő hangját is. Kérd, hogy Ő is keressen praktikát Veled együtt. Ölelje Ő is. Hidd el, szívesen segít. 😊

Te hogy kezeled a dackorszakot? Milyen praktika vált be? Ha túl vagytok már rajta, mennyire volt hosszú folyamat?

— Zsuzska

Nincs még hozzászólás.

Válaszolj

Állítsa vissza az összes mezőt

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..