Esőben is vidáman :)

Hajlamosak vagyunk esőben letargikus hangulatba esni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem nem kap el néha. Három hetet töltöttem Pötty nélkül, de bevallom így 3 év után most sikerült teljesen kikapcsolnom és megélnem a magánpillanatokat. Ezt is tanulni kellett. Az ember gyereke, ha magáénak érez valamit 100%-ban, azt nagyon nehéz elengedni. De sikerült 😉 Letelt a 3 hét és nem elég, hogy vissza kellett zökkenni, még az időjárás sem akart.

5+1 mondóka fürdetéshez

Az új családtag gondozásának egyik legizgalmasabb és mégis legmeghittebb pillanata a fürdetés. Sokszor beszélgetek Veletek ezekről a helyzetekről és én is megéltem már nővérem gyermekei mellett. Igaz nem én végeztem az első és legfontosabb napokban, ezért rám is vár még a “nagy pillanat”. Jelenleg, még nem  Anyaként, csak néhány mondókával tudok Nektek segíteni, hogy ez a napi rituálé mókásan, vidáman teljen. A mondókák segítségével nem csak a baba nyugszik meg,.

Hétköznapi hősök…

Köztünk élnek. Hétköznapi hősökkel van tele a világ, de hajlamosak vagyunk elmenni melletük. De mondok jobbat, legyél nagyképű és vedd észre magadban 🙂 Benned is ott lakozik. Ott van mindenkiben, csak meg kell hozzá élni és találni a határt, amivel átlépheted. Nekem volt pár hete egy “hős vagyok” eufórikus érzésem. Eszméletlen jó 🙂 Felpörget, erőt ad minden máshoz, amikkel a mindennapokban Nekünk embereknek meg kell küzdeni. Kezdhetném nagyon mélyről, például.

Kösd meg a cipőfűződ, és menj tovább!

Azért választottam ezt a címet, mert az egész párbeszéd önmagammal egy séta közben zajlott le, és pont kioldódott a cipőfűzőm…. De ennek így kellett lennie. Ez volt annak a “rosszabb” szakaszomnak a lezárása.  Ajánlom, hogy “Te is kösd meg, ha kioldódik”. Biztos Neked is vannak olyan szakaszok az életedben, amikor nem tudsz helyére tenni dolgokat. Gyűlik a sok infó, a rengeteg tennivaló, házimunka, egyéb kötelesség, család, programok szervezése és áááá..szakad.

5 ok, hogy miért jó a nyári tábor…

Közeleg a gyerekek által várt kedvenc évszak, a NYÁR. Több okból is imádják ezt az időszakot. Mikor beszélgetek Velük erről, akkor ezeket a reagálásokat kapom: “Szeretem, mert sokat fagyizunk.” “Szeretem, mert lehet pancsolni.” “Szeretem, mert sokat lehetek az udvaron.” “Szeretem, mert nem kell tanulni.” “Szeretem, mert sokat lehetek a barátaimmal.” Ez csak néhány a sok közül. Természetesen nyárra is jut “kötelesség” bőven. Szorgalmi- és házifeladatok az iskolából, olvasmányok, esetleg rajzok.

5+1 mondóka mozgáshoz-Pöttyös tár :)

A mondókák  már csecsemőkorban is hasznosak. Bár még nem mondja veled a gyermek és nem is kíséri  mozgással, de ritmusérzéke már akkor is fejlődik. Mindezek mellett pedig, ha Te mozgatod közben Őt, akkor számára élvezetessé is válik. Szinte látni fogod, hogy “éhezik rá”. Az érintős, csipkedős, simogatós mondókák tára óriási. A mindennapokba belecsempészve, egész korán elkezdhetjük a gyermekek fejlesztését. Mindemellett a testi kontaktus így folyamatos Veled, és ez csecsemőkorban hatalmas.

Zene&Mi

A zene hallgatása és hatása már az anyaméhben elkezdődik. Kutatások bizonyítják, hogy a 21. héttől a gyermek már minden külső hangot hall és reagál rá. Nehéz eldönteni ilyenkor, hogy azért mocorog, mert tetszik neki a kintről befelé áradó inger, vagy épp fordítva. Nyilván minden embernek meg van a saját zenei ízlése, és ezeket a típusokat hallgatja a terhessége alatt is. Ha a kis csöppség kibújik végre a nagyvilágba, észrevehető, hogy.

ELÉG néha?!..5 ellenszer tőlem :)

Nyugtass meg, hogy nem vagyok egyedül azokkal a napokkal, mikor úgy érzem..ELÉG! Furcsa, de nem is kell, hogy nagy és eget verő dolgok történjenek hozzá. Egyszerűen csak olyan, mintha valami elszakadna bennem és azt mondaná, hogy áááááááááááááááá 🙂 Szerintem, de lőj le, ha nem így van…ez mindenkivel megesik és nem is kevés alkalommal. No én most kidolgoztam pár ellenszert. Amikor csak kicsit van “ááá”, akkor zene kell. De az nagyon.

Édesen boldog szülinap…

Tizedik éve már, hogy születésnapi zsúrokat tartok gyermekeknek. Furcsa érzés mégis, hogy a mai napig minden születésnapot máshogy élek meg. Annyi mindentől függ egy party “milyensége”. Gyermekek életkora, létszáma, szülők hozzáállása, de legfőképp a szülinapos egyénisége. Ő az, aki végig a középpontban van és Rá koncentrálva kell a bulit a legtökéletesebbre formálni. A zsúrokat más és más miatt szeretem. Mindegyiknek meg van a maga varázsa, bája vagy épp őrülete. Az.

Az időd a legnagyobb ajándék Neki…

Terjed egy nagyon jó ajándékötlet a különböző közösségi hálókon és az interneten. Egy kuponfüzet melyet Te készíthetsz el gyermekednek ajándékba, és még pénzbe sem kerül. Ez talán a legfontosabb. Időbe annál inkább fog kerülni, de megéri…! Számára ez lesz a legnagyobb ajándék Tőled. A mai világban nagyon nehéz megállni, hogy ne vegyük meg a szebbnél szebb játékokat a gyerekeknek. A játékboltok kirakataiból kacsintgatnak rájuk nap, mint nap. A Tv- ben.

Én idő…teremts magadnak…

Nem szeretnék nagyokat mondani, nem vagyok én Teréz Anya, de lássuk be….minden jobban megy, ha kiegyensúlyozott vagy. Én sem tudok ám még az „én időről” mindent. Tanulom. De eddigi gyakorlataim, mind pozitív eredményeket hoztak. Így született meg például ez az első blogbejegyzés is. Épp „én időztem” 🙂 Egy finom kávét kortyolgattam a Duna-parton üldögélve. Azon gondolkodtam, vajon másnak is van ilyen szerencséje?! Jut másnak is egy héten legalább 2 óra, amikor.

1 2